Tegnap úgy igazán először mozdultam ki, és akkor se saját akaratomból hanem mert nem akarták hogy teljes önsajnálatba zuhanjak.
Nem sok mindent csináltunk aznap de egész mozgalmasan telt. Reggel felhívtuk Fecót hogy van-e kedve kijönni kicsit , hogy végre találkozzak vele (életemben először) és megbeszéltük hogy találkozunk 4kor a Blahán. Késtek , amit egész jól fogadtam de kicsit morogtam utána alig észrevehetően. Mi még előbb is mentünk hogy nehogy az legyen hogy mi késsünk. ott vártunk nemegészen 63 percet körülbelül a galambok közt egy járdapatkán üldögélve. amikor már nagyon untuk magunkat odajött egy srác hozzánk tüzet kérni, végül ő is mellettünk kötött ki.
Egész jól elbeszélgettünk vele.
Amikor meg végre odaértek Fecóék elmentek anitával fagyiért , végül arra jutottunk hogy a feneketlen tónál folytatjuk tovább a délutánt. Beszélgettünk, szórakoztunk, meg ilyesmi. Nem volt rossz :] aztán 8 körül értünk haza, az engedett 7 óra után , végülis probléma nem volt belőle és egy nagyon jó nappal is gazdagodtunk tegnap.
2010. június 25., péntek
2010. június 13., vasárnap
elkezdődött a nyár

Most az utóbbi lett megírva nekem előre.
Hisz... rengeteg mindent át kell gondolnom. Főleg hogy mit , és hol rontottam el eddig.És miként tudnám jóvátenni... vagy csak megpróbálni jóvátenni.
Sokszor elvesztem a fejem az utóbbi pár hónapban.. néha annyira hogy nem ismerek magamra. Bizalmatlan vagyok azokkalis akiket mindennél jobban szeretek.
A sors erre újra közbeszólt az életembe. Egy újabb hatalmas hibát követtem el ennek következtében. Úgy néz ki, elveszítem azt a személyt akit szeretek.
És ez nem egyszerű szeretet... úgy érzem mintha most először lennék igazán szerelmes.
Egyik nap.. arra a döntésre jutottam, szakítok vele. Mert úgy nem jó ha az egyik fél bizalmatlan.Mert a másiknak ez fáj.. De nem ment.. mert úgy éreztem belehalok ha elveszítem. Ilyen még sose fordult elő velem.
Patakokban folyt a könnyem miközben szánalmasan próbáltam kifejezni mennyire fontos is nekem. Másnap... kijelentette eltünik pár napra.. ez úgy ért mint a hidegzuhany...
Nagyon fájt.. főleg mert 1 régi emlék miatt egyből azon járt az eszem hogy most biztos szakítás lesz a vége..
ebben a pár napban rengeteget sírtam. Akaratlanul is folyni kezdett a könnyem ahogy rá gondoltam.
Anyum erre kitalálta.. menjünk el Velencei tóra kikapcsolódni kicsit , ami alap helyzetben nem is lett volna rossz ötlet. De most valahogy nem volt kedvem hozzá.
Odafele többször majdnem elsírtam magam a kocsiban , viszont nem lehetett mert nem akartam hogy tudomástszerezzenek a fennálló problémáról.
Sokszor kaptam lebaszást míg ottvoltunk , mivel a nap 90%ában ültem és a vizet bámultam 1 parti nagyobb kőről.
Minden életerőm egy pillanat alatt elszállt.
Amit még ehez a kisregényhez hozzátennék. Msn-en , telefonon, élőben| nem megtalálható/előrhető pár hétig..
tori killertoxic
2010. június 6., vasárnap
úgy döntöttem nem szüneteltetem az oldalt, és folytatok mindent ahol abbahagytam.
volt 1 botrányos esemény ami nagyon nagyban befolyásolta az életem, de mostanra már biztos vagyok mindenben.A történtek ráébresztettek kik is az igazi barátaim, és kik voltak azok akik csak valamilyen apróbb okhoz kötötten voltak mellettem.
megint sikerült beleesnem abba a hibába amibe folytonosan szokásom.Hogy megbíztam sok emberben akikben nem kellett volna.
de úgyérzem ez csak egy próba volt
kezdek talpra állni , pár személynek köszönhetően mégis hiányzik egy valaki az életemből akinek nem kéne.
volt 1 botrányos esemény ami nagyon nagyban befolyásolta az életem, de mostanra már biztos vagyok mindenben.A történtek ráébresztettek kik is az igazi barátaim, és kik voltak azok akik csak valamilyen apróbb okhoz kötötten voltak mellettem.
megint sikerült beleesnem abba a hibába amibe folytonosan szokásom.Hogy megbíztam sok emberben akikben nem kellett volna.
de úgyérzem ez csak egy próba volt
kezdek talpra állni , pár személynek köszönhetően mégis hiányzik egy valaki az életemből akinek nem kéne.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)