2010. május 20., csütörtök

átlagosnak INDULT nap:D

Reggel még minden az átlagos és megszokott kerékvágás szerint történt, sportnap volt suliban és egész végig az énekteremben dekkoltunk bff-emmel:)
rengeteget énekeltünk meg ilyesmi, aztán mikor ennek vége lett 2kor és haza lehetett menni. a megbeszéltek alapján elindultunk Borárosra.


ennek az előzménye az volt hogy bff-em (Reila) megkért hogy kísérjem el találkozni az egyik haverjával.

ugye kimentünk , aztán fél4kor felmentünk a villamosmegállóhoz ahogy reila felhívta az illetőt telefonon , közben meg odébbsétált.mikor odanéztem észrevettem h akire vártunk, nem az akit Reila mondott , szóval 1 kisebb "merényletbe" csöppentem xDD

(van 1 srác , akivel nem olyan régen ismerkedtem meg msnen kersztül..megbeszéltük hogy vasárnap találkozunk meg ilyenek..hát az előbb is összejött xDD)

kicsit lefagytam mikor észrevettem hogy kiis ül Reilával szemben.hát az a srác:DD
igazatszólva már akkor felkeltette az érdeklődésemet amikor először megnéztem myvipen meg amikor először beszéltünk..de így azért élőbe mégis más volt.
már az első perctől kezdve valami megfogott benne.
sokat beszélgettünk és egy jópár dolgot megtudtam róla.amikor meg elindultunk erzsébetre vissza, azon kaptam magam hogy összekulcsolt kézzel ülünk kissé összebújva.
Később a játszó után úgygondoltam elkísérem vissza Kökire , oda 2 villamossal mentünk.
ott ugyanúgy ültünk mint a buszon, meg beszélgettünk továbbrais. csak annyi különbséggel hogy közbe közbe adott az arcomra 1 puszit, aztán a szám sarkához, végül a számra. Zavaromban mindíg elnevettem magam, mert ez olyasféle feszültség levezetésként hat xd
átszálláskor a megállóban ácsorogva pedig megcsókolt.:)
hazafele úton csak rá tudtam gondolni.Más semmi sem tudta lekötni a figyelmem
olyan letörölhetetlen mosoly ült ki az arcomra:D
újra boldognak ézem magam:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése