2010. július 23., péntek

1 hét szünet

Egy hétig nélkülöznötök kell a bejegyzéseimet, mivel nyaralni megyek a szüleimmel és megünnepeljük apum születésnapját.
aztán majd ha hazajöttem jelentkezem , és írok egy teljes beszámolót az ott történtekről.
Nagyrész azzal fog telni hogy gyakorlok.. dalszöveget tanulok, és gyakorlom az éneklést.
pluszba még csiszolgatom a scream tudásomat is.



Hellsing/pokoli ének (L)*-* várom már a próbát:)

zavarodottság újra.

Megint sikeresen összezavartam saját magam. Az álmaim 3 napja teljesen tönkreteszik a hangulatom. Olyan személy szerepel benne, akivel régebben elég szoros kapcsolatom volt, és örültem hogy már sikerült lezárnom magamban. Erre újra elgondolkoztam rajta.
Viszont most az is ott van hogy felfigyeltem egy másik személy kisugárzására.. ami elég rendesen vonz. De tudom ő nem tekint így rám , és ezért kicsit kellemetlenül érint az eset.
szóval most két dolog kavarog a fejemben... egy régi szerelem, és egy új vonzalom.
érdekes párosítás.
Aztán majd meglátjuk mi lesz belőle...

2010. július 22., csütörtök

jó napok:)

Rég éreztem már ilyen jól magam mint mostanában.
Igaz a baráti köröm kezd szétszakadni, de az új emberek is ugyanolyan szimpatikusak mint a régiek voltak egykor.
Nagyon sokat nevetek amikor kint vagyok velük. Mivel ott poénokban nincs hiány :)

Sanyi poénjai ütöttek nekem a legnagyobbat. Főleg amikor odamegy Reilához és odaszól hogy mond neki egy titkot... és egy hatalmasat böfög a fülébe. Reila jóformán megrémült abban a pillanatban, de pár másodpercel később ő is röhögött a többiekkel.

Tegnap pedig Balázs,Dávid,Reila,Lexa és Bazsó XD anyáám xd jó nap volt:)
Dávid a harapásod miatt még kapni fogsz:) :D
(L)

2010. július 19., hétfő

sok a süket duma.. kevés az igazság

Mindígis azt utáltam a legjobban ha valaki olyat mondott a szemembe ami nem volt igaz.
De sajnos újra megszaporodott a hazugságok száma a környezetemben.
A legutolsót 3-4 napja kaptam. Nagyon nem esett jól. De főleg az hogy nem is a szemembe lett megmondva, hanem MSN-en közölte az adott személy.
Szerintem az a leggusztustalanabb dolog.
Csak ebben a legszebb hogy az ilyennek utána nincs semmi bűntudata.
Inkább mondaná meg az igazat...azt tudnám értékelni..de ezt?:/

Nade erről ennyit.

2010. július 12., hétfő

újra napsugár

Sok-sok bonyolultnak tűnő nappal kellett szembenéznem mostanában , de kezd minden helyrerázódni. Újra jólérzem magam a bőrömben. És ezt a barátaimnak köszönhetem.
az elmúlt 3-4 nap nem volt túl zökkenőmentes, de a végére egész jó dolgok sültek ki.

Péntek:
A nap érdekesebb része estefele kezdődött.
Bru kitalálta hogy Reilával később kísérjük haza aminek az eredménye egy elég elfuserált ötlet lett,
hogy csak akkor kísérjük el ha a kedves legjobb barátját kihívja. Hát. elmentünk hozzá, de nem találtuk itthon. szóval elég illuminált állapotban elindultunk vissza haza (vagyis inkább csak én voltam úgy.) mert nekem kissé megártott a úgy 30percel az indulás előtt beszerzett ütősebb energiaital. Rendesen fejbe vágott. Teljesen kifordultam önmagamból, és elkezdtem hangosan énekelgetni az utca kellős közepén , aztán a kedves Reila barátnőm nevettetésének következtében sikeresen félrenyeltem az említett energiaitalt ami az a számon és az orromon távozott XDDD voltaképp annyira szét voltam csúszva hogy ha a kobrától be lehetett volna rúgni én már rég részeg lettem volna.


2010.07.09


Szombat:
DVD-zés volt nálunk. kimentünk a közeli térre ahol a baráti köröm 98%-a megtalálható, és megvártunk még pár embert a kint lévőkkel. Mikor már Daniék is ott voltak elköszöntünk azoktól akik nem tartottak velünk és elindultunk hozzánk. Na ott mindenféle zűrzavar megtalálható volt , és az idegeim nem sokáig bírták a folyamatos hangoskodást. Az ingadozó hangulatomnak már az is betett, hogy senki se tudta kidobni a kukába a cigicsikket.

Kimentem a kertbe ahol néha néha volt társaságom majd később bementem újra a lakásba. Brigiék hamar hazamentek, ennek nem örültem. de attól még megvolt egy adott hangulat.

azért az este egész jól alakult:)


2010.07.10


Újra boldog lennék?

Meglehet :)

2010. július 2., péntek

már semmi sem fáj.

Egy újabb szakításon vagyok túl.. viszont ez valahogy másabb mint a többi. A hangulatom olyan ingadozó hogy még néha meg is rémülök tőle. Egyszer azt mondom megleszek nélküle, máskor hiányzik,és megbántam amit tettem. Pont amikor életemben először igazán szerelmes lettem, azon kapom magam hogy újra átvertek.és az a legrosszabb hogy újra kezdek érzéketlenné válni. Egy könnycsepp se folyt le az arcomon. és még csak nemis fájt. viszont üresnek érzem magam...nagyon üresnek.

szánalmasan érzem magam.újra beleestem abba a hibába amibe régen. Hogy feltétel nélkül megbíztam benne.